Februárban beindult a népszavazási kampány, amely alapvetően meghatározta a hónap politikai napirendjét. A Fidesz mindent a mozgósításnak rendelt alá, miközben az MSZP – bár maga is kampányolt –, igyekezett mintegy zárójelbe tenni a referendumot. Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédében új kezdeményezéseket és új stílust hirdetett. Ezzel egyrészt megerősítette párton belüli helyzetét, másrészt a baloldal számára kedvező, hosszabb távon is hasznosítható témákat vetett fel.
Ahogy arra számítani lehetett, a februári napirendet elsősorban a népszavazási kampány határozta meg. Mivel az „igen” szavazatok győzelme előre borítékolható, a kampány fő célja nem az eredmény, hanem az eredményesség befolyásolása volt. A Fidesz számára a siker kulcsa a hatékony mozgósítás: az ellenzéki párt ennek megfelelően több csatornán keresztül különböző rétegeket próbált megszólítani, mindig az adott célközönséghez szabott üzenettel. Az MSZP részéről várható volt, hogy igyekszik majd – legalább időlegesen – elterelni a figyelmet a referendumról. Részben ezt szolgálta Gyurcsány Ferenc évértékelő beszéde, amelyben a miniszterelnök új kezdeményezéseket jelentett be. A szintén kampányoló SZDSZ erőfeszítéseit beárnyékolta, hogy kiderült: visszásságok történtek a liberális párt legutóbbi elnökválasztásán. A népszavazás mellett más ügyeknek is jutott hely a napirenden. Ismét elfogadta az Országgyűlés az egészségbiztosítási törvényt, ezúttal különösebb izgalmak nélkül. Ugyancsak a tavalyi év végét idézte, hogy Gaskó István vezetésével sztrájkoltak a vasutasok – igaz, most nem álltak elő politikai jellegű követelésekkel. Összességében a kormánypárti és az ellenzéki témák aránya gyakorlatilag kiegyenlítődött: előbbi jelentősen nőtt, utóbbi viszont visszaesett januárhoz képest (1. ábra).
Ugyanakkor a számottevő változások ellenére is több maradt az ellenzéki téma, a kormánypártiak aránya pedig korábbi önmagához képest sem kiemelkedő. Az egyes pártok kivétel nélkül jobban szerepeltek, mint az előző hónapban (2. ábra). Érdekes módon elmondható ez a deklaráltan nem kampányoló MDF-ről is, amely pedig joggal tarthatott attól, hogy februárban eltűnik a napirendről.
A referendum akkor lesz eredményes, ha az egyébként nagy többségben lévő potenciális „igen” szavazók közül elegen érzik fontosnak, hogy részt vegyenek a voksoláson. Ehhez a „Miért érdemes elmenni?” kérdésre kell választ kapniuk. A Fidesz kampányát ezért nem az „igenek”, hanem a részvétel melletti érvelés jellemezte. Minthogy a meggyőzendő szavazópolgárok köre meglehetősen heterogén, az ellenzéki párt több, egymástól jelentősen különböző üzenettel kísérelt meg hatni rájuk. A jobboldali bázist mobilizálandó két tételt hangsúlyoztak: egyrészt, hogy a kormány tisztességtelenül kampányol (tehát meg kell büntetni), másrészt, hogy „fél” a népszavazástól (tehát a referendummal ténylegesen meg lehet büntetni). Előbbit az a sokat hangoztatott vád volt hivatott alátámasztani, amely szerint a kormány közpénzből finanszírozza kampánykiadványait. Az ügyben az ellenzéki párt az Országos Választási Bizottsághoz, majd az Alkotmánybírósághoz fordult (02. 02. és 16.). Felmerült az is, hogy a szocialisták esetleg manipulálhatják a választói névjegyzékeket (02. 20.). A másik tétel szemléltetését szolgálta az egészségbiztosítási törvényről kezdeményezett megerősítő népszavazás, amelyet a kormánytöbbség természetesen nem támogatott (02. 11.). Fontos megjegyezni, hogy utóbbi tétel eddig is központi helyet foglalt el a Fidesz referendummal kapcsolatos kommunikációjában.
A kevésbé elkötelezett szavazóknak az ellenzéki párt pozitívabb hangvételű, a pártpolitikát nem vagy csak alig érintő üzeneteket szánt. Orbán Viktor évértékelőjében az emberek politikából való kiábrándultságára próbált építeni, egyfajta új kezdetet ígérve az ”igenek” győzelme esetére (02. 13.). A pártelnök igyekezett kerülni a megosztó fordulatokat, nehogy elriassza azokat, akik baloldali beállítottságuk ellenére támogatják a konkrét kérdéseket. Hasonló szellemben nyilatkozott Tarlós István, aki szerint a Fidesz egy „új jövőt” kínál (02. 14.). Bár a népszavazás értelmét mindig is a konkrét kérdéseken túl határozta meg az ellenzéki párt, a kampány során kihasználta ezek materiális tartalmát. Ilyen módon remélte megszólítani a politika iránt csak mérsékelten érdeklődő, ideológiai érvekre kevésbé fogékony választókat. Utalva arra, hogy mindhárom díj (méltatlan) anyagi terhet jelent, hangsúlyozták, hogy az „igen” szavazatokkal sokat lehet spórolni. Erre a témára volt variáció, hogy Orbán Viktor „rejtett adónak” nevezte a vizitdíjat és a kórházi napidíjat (02. 18.), illetve hogy Mikola István a vizitdíj várható drasztikus emeléséről beszélt (02. 21. és 23.).
Kérdés, hogy tudja-e érdemben befolyásolni a Fidesz kampánya a népszavazás eredményességét. Erre vonatkozóan a konkrét részvételi adatok ismerete nélkül is megkockáztatható néhány megállapítás. Egyrészt minden közvélemény-kutatás a referendum sikerét vetíti előre. Ez látszólag független a kampánytól, de éppen annak a hangulatnak tudható be, amelyet a Fidesz a most is hangoztatott üzeneteivel keltett. Másrészt bizonyára szép számmal akadnak olyan választók, akik a fenti említett „Miért érdemes elmenni?” kérdésre kapott kielégítő válasz nélkül is az urnákhoz járulnak. Ezért az ellenzéki pártnak nem feltétlenül megalapoznia, hanem inkább fenntartania kellett a választási kedvet. Másképpen: elég volt a biztonság kedvéért kampányolnia. Másfelől viszont – részben a szocialisták erőfeszítései miatt – nem sikerült a kampánynak minden más ügyet kiszorítania a napirendről. Így kisebb lett a népszavazás tétje, aminek az eredmények értelmezése során lehet még jelentősége. Ugyancsak felmerülhet, hogy a Fidesz üzeneteinek sokfélesége csökkenthette az egyes érvek meggyőző erejét. Ez azért nem valószínű, mert az embereknek általában nem koherens érvrendszerre, hanem gondolatmankóra van szükségük, és legtöbbjükhöz – mivel a kampányt nem önmagáért követték nyomon – amúgy sem jutott el minden érv. Tehát, bár taktikai hibákról beszélhetünk, a Fidesz kampánya minden bizonnyal alapvetően megfelelt a párt céljainak.
Ugyanez igaz az MSZP erőfeszítéseire is. A szocialista pártnak az volt az érdeke, hogy a három kérdést racionálisan közelítse meg, a referendum egészét pedig jelentéktelennek állítsa be. Különösen az utóbbi, tétcsökkentő megfontolásnak felelt meg a párt erőtlen, helyenként alig észrevehető kampánya. Mivel az eredményesség biztosítása elsősorban a Fideszen múlik, a kormánynak a várható – bár kérdéses mértékű – vereség hatásait kellett már előre mérsékelnie. Ennek megfelelően számítani lehetett arra, hogy a baloldal megpróbálja majd saját témáit felvetni és a napirenden tartani, hogy addig is zárójelbe kerüljön a népszavazás. Ahogy az lenni szokott, az új témákat Gyurcsány Ferenc vezette be. A kormányfő évértékelőjében új kezdeményezéseket helyezett kilátásba a foglalkoztatáspolitika és az oktatásügy területén (02. 18.) Nagyobb hatása volt az Új Tulajdonosi Programnak: a tervek szerint lehetőség nyílna az állampolgárok számára, hogy kedvezményesen vásároljanak részvényeket nyereséges állami vállalatokban. A felvetések nem véletlenül a népszavazási kampány közepette hangzottak el, hiszen tematizációs erejükön túl arra is alkalmasak voltak, hogy a referendum utáni időszakra irányítsák a figyelmet, mintegy „átugorva” március 9-ét. Hasznuk azonban túlmutat a népszavazáson: a három, számára eredendően kedvező témakör mentén a kormány hosszabb távon is saját szája íze szerint alakíthatja a napirendet. Nem állítható biztosan, hogy ez így is fog történni – számos, ígéretesen indult kezdeményezés vált idő előtt érdektelenné –, de az alapanyag mindenesetre adott ehhez. Gyanítható, hogy márciusban a referendum utóélete és az új felvetések küzdenek majd a napirendi jelenlétért. Mindenképpen említést érdemel még, hogy Gyurcsány Ferenc beszédében új kormányzati stílust is hirdetett. Megígérte, hogy ezentúl nagyobb hangsúlyt helyez az egyeztetésre, legyen az párton belül vagy össztársadalmi szinten. Ezzel egy sokat hangoztatott párton belüli kritikára válaszolt, átmenetileg feltétlenül megszilárdítva az MSZP-n belüli pozícióját.
A média napirendjén megjelenő politikusok listája jól mutatja, hogy a februári közbeszéd elsősorban a népszavazásról szólt. A viszonylag sokat szereplő Orbán Viktortól kezdve a szakpolitikai kérdésekben nyilatkozó Pesti Imréig szinte mindegyik politikus a referendum kapcsán került reflektorfénybe (3. ábra).
Gyurcsány Ferenc a múlt hónapi rosszabb teljesítmény után visszavette vezető helyét. A miniszterelnök természetesen részt vett a szocialista párt kampányában, de főként új kezdeményezéseivel – illetve ezek kibontakozó részleteivel – jelent meg a hírekben. December után ismét a listára került Gaskó István, aki a többször meghirdetett, elkezdett és felfüggesztett vasutassztrájk ügyében nyilatkozott rendszeresen (01. 31., 02. 01-05., 07. és 24.). Kóka János az SZDSZ kampányát vezette, ám a hónap közepe után kénytelen volt a liberális párt tavalyi tisztújítása során felmerült állítólagos visszásságokkal is foglalkozni. A 4. ábra tanúsága szerint mind a kormányfő, mind az ellenzék vezére többet szerepelt, mint januárban – ez a kampány és az évértékelők fényben nem meglepő. Ugyanakkor – mint immár több mint egy éve – egyik politikus teljesítménye sem nevezhető kimagaslónak.
Nyomtatható verzió 
