Márciusban sor került a Fidesz által kezdeményezett népszavazásra. Magas részvétel mellett fölényes győzelmet arattak az „igen” szavazatok, döntően meghatározva a hónap napirendjének további alakulását. A totális vereség által sokkolt szocialisták felvetették az egészségbiztosítási törvény újragondolását, így szembekerültek az amúgy is válságban lévő SZDSZ-szel. Gyurcsány Ferenc 29-én bejelentette Horváth Ágnes menesztését, ami akár a koalíció felbomlásához is vezethet.
Március hó napirendjét élesen kettéosztotta a 9-i népszavazás. A referendum előtt a februári mederben folyt a kampány: a Fidesz – a rendkívül aktív Orbán Viktor főszereplésével – mindent a mozgósításnak rendelt alá, míg az MSZP visszafogottabb hangvételű üzeneteivel a népszavazás tétjét kívánta csökkenteni. A referendum végeredménye a jobboldal legoptimistább elképzelései szerint alakult: több mint 50 százalékos részvétel mellett mindhárom kérdésben 80 százalék feletti lett az „igen” szavazatok aránya. Másképpen: a szükséges kétmillió helyett hárommilliónál is több választópolgár támogatta a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlését. A hónap hátralevő részében a totális vereséget szenvedett kormánypártok leginkább saját magukkal voltak elfoglalva. A kudarc feldolgozását tovább nehezítette, hogy az SZDSZ-ben a tavalyi tisztújítás körül egyre több visszásságra derült fény, aláásva a liberálisok egységét és cselekvőképességét. A két párt zsigeri reakciói összességében azt eredményezték, hogy március végére már a koalíció felbomlása, a szocialisták kisebbségi kormányzása is reális lehetőségként merült fel. Március 9-e árnyékában kevesebb figyelem jutott olyan ügyekre, mint Sólyom László és az Országgyűlés konfliktusa az ombudsmanok jelölése körül, vagy az orosz Déli Áramlat gázvezeték sorsának alakulása. Mindent egybevetve a kormánypárti és az ellenzéki témák aránya közötti olló ismét szétnyílt, utóbbi jelentős előnyét eredményezve (1. ábra).
Ennek csak látszólag mond ellent, hogy az MSZP a napirendi megjelenések számát tekintve megelőzte a Fideszt, és az SZDSZ is sokat javított februárhoz képest (2. ábra). A kormánypártok ugyanis jellemzően számukra kedvezőtlen ügyekben kényszerültek nyilvános szereplésre.
A népszavazást 2006. október 23-án indította útjára Orbán Viktor. A kezdeményezésnek az volt a célja, hogy az erős kormányellenes érzelmeket hosszabb távon is fenntartsa, megmaradva az alkotmányosság keretei között. Az elmúlt szűk másfél évben sok volt a bizonytalanság a referendum körül, de az végig az ellenzéki párt politikájának központi eleme maradt. A korántsem kockázatmentes vállalkozás most nagy sikerrel zárult. A győzelem mértéke akkora, hogy a Fidesznek nem is kell további lépéseken gondolkodnia: a másik oldal került cselekvési kényszerbe. A jobboldal számára kulcskérdés, hogy a hárommillió „igen” szavazót materiális megfontolások motiválták-e, vagy valóban a kormánnyal szembeni nemtetszésüket fejezték ki. Utóbbi esetben rájuk építve létrehozható és megszilárdítható a már sokat emlegetett „új többség”.
Február második felére világossá vált, hogy a márciusi napirendet két témakör határozhatja meg: a népszavazás és utóélete, illetve Gyurcsány Ferenc új közpolitikai kezdeményezései. A baloldal igyekezett a számára kedvezőbb témákra irányítani a figyelmet: a kormányzati kommunikáció visszatérő eleme volt az adócsökkentés (02. 26., 27., 03. 03., 13. és 18.), a felsőoktatás fejlesztése (03. 04. és 18.) és az Új Tulajdonosi Program (02. 29., 03. 05. és 25.). A referendum után a politikai racionalitás azt diktálta volna, hogy a baloldal a lehető leggyorsabban lépjen túl a vereségen. Történt is erre kísérlet: a három díj eltörlését célzó jogszabály-módosítások már a népszavazás másnapján az Országgyűlés elé kerültek (03. 10.), amely egy héttel később áldását adta rájuk (03. 17.). Ezzel szemben sokakat meglepve maga Gyurcsány Ferenc nyitott új frontot, amikor kijelentette, hogy a kormánynak nem áll szándékában a kieső díjakat pótolnia (03. 09.). A kompenzáció kérdése több mint egy héten keresztül szerepelt a napirenden, és alkalmat adott a saját javaslattal előálló Fidesznek arra, hogy az egészségügy és a felsőoktatás védelmezőjeként lépjen fel. A népszavazás utóéletének gyors lezárását az tette végleg lehetetlenné, hogy a hónap második felében az MSZP már az egészségbiztosítási törvény felülvizsgálatát pedzegette.
A szocialisták számíthattak a vereségre, de arra aligha, hogy ilyen súlyos lesz. Éles helyzetben bizonyosodott be, amit a népszerűségi adatok amúgy is sugalltak: a kormány teljesítményével a választópolgárok túlnyomó többsége elégedetlen. Az MSZP politikáját március hátralevő részében a referendum okozta sokk határozta meg. Ezúttal a Fidesz is taktikusabban viselkedett, mint a 2006-os önkormányzati választások után: nem cselekedett semmi olyat, ami elterelte volna a kormánypártok figyelmét saját magukról. Ugyanakkor Orbán Viktor emlékeztette őket arra, hogy ősszel újabb népszavazás várható, ezúttal a több-biztosítós rendszer ellen (03. 10.). A szocialisták a kudarcért kimondva-kimondatlanul az egészségügyi reformot tették felelőssé, közvetetten pedig az őket kompromisszumokba hajszoló koalíciós partnert. Mindezek fényében nem meglepő, hogy az MSZP az egészségbiztosítási törvény módosításán kezdett gondolkodni (03. 18.). Kóka János SZDSZ-elnök viszont határozottan kiállt a reformok mellett, kijelentve, hogy nélkülük a koalíciónak sincs értelme (03. 19.). A koalíciós egyeztetések során a liberális párt a magántőke bevonása mellett kardoskodott, akár az Új Tulajdonosi Program keretében, míg a szocialisták egyre inkább az állami tulajdonú regionális pénztárak felé hajlottak. A növekvő feszültséget jelezte, hogy az MSZP-s Mesterházy Attila már a koalíciós szerződés újratárgyalását, illetve a kisebbségi kormányzás lehetőségét is felvetette (03. 26.). A szocialisták országos pártértekezletén, amely eredetileg Gyurcsány Ferenc februári kezdeményezéseiről szólt volna, maga a miniszterelnök is kemény szavakkal illette a szabaddemokratákat (03. 29.). Bejelentette egyúttal, hogy a liberális Horváth Ágnes helyett új egészségügyi minisztert szeretne.
Gyurcsány Ferenc felismerte, hogy párton belüli ereje hosszabb távon azon múlik, mennyire tud az MSZP szájíze szerint politizálni. Ezt tükrözte évértékelő beszéde, amelyben stílusváltást ígért a kormányzás terén. A vesztes népszavazás után a miniszterelnöknek ügyelnie kellett arra, hogy a felgyülemlett feszültségek ne forduljanak ellene. Ezzel magyarázható, hogy a szocialisták SZDSZ-ellenes érzelmeit nem csillapítani próbálta, hanem éppen ellenkezőleg, épített rájuk. A liberális párt könnyű célpontnak tűnt, mivel a tavalyi tisztújítás körüli, februárban kirobbant botrány már-már a pártegységet fenyegette. A Jüttner Csaba vezette belső vizsgálóbizottság jelentése (03. 14.) nyomán Fodor Gábor felvetette az újabb tisztújítás lehetőségét, majd három politikustársával együtt felfüggesztette tagságát az SZDSZ ügyvivő testületében, amíg az nem talál megoldást a kialakult helyzetre (03. 21.). Az üt. és a frakció együttes ülésén döntés született egy kettős – rendkívüli majd tisztújító – közgyűlés összehívásáról (03. 25.); válaszul Fodorék visszatértek a testületbe (03. 27.). Közben a média újabb visszásságokra derített fényt (03. 22. és 28.). Március második felében tehát súlyos belső konfliktusok gyengítették az SZDSZ-t. Horváth Ágnes egyeztetés nélküli menesztését azonban még így sem nyelték le a liberálisok: 30-án már a koalícióból való kilépésük is felmerült. Kérdés ezek után, hogy Gyurcsány Ferenc taktikai hibát követett-e el, amikor a minisztercserét felvetette, vagy számított az SZDSZ heves reakciójára. Március végén még korai volna erre felelni, ám a válasz meghatározhatja a koalíció jövőjét.
A média napirendjén megjelenő politikusok listáját három pártelnök vezeti, akik márciusban az elmúlt időszakban szokásosnál jóval többet szerepeltek (3. ábra).
A népszavazási kampány mellett Gyurcsány Ferenc a közpolitikai kezdeményezései, Kóka János pedig az SZDSZ körüli botrányok révén került a figyelem középpontjába. A liberális pártelnök az egészségbiztosítási rendszer kapcsán kialakult koalíciós vitában is tevékeny részt vállalt, egyebek mellett bizonyára azért, hogy megszilárdítsa párton belüli helyzetét. Orbán Viktor legutóbb 2006 szeptemberében, az önkormányzati választások kampánya során volt ilyen aktív; a népszavazás előtt szinte naponta szerepelt a hírekben (4. ábra). Horváth Ágnes, Mikola István és Kökény Mihály jelenléte a listán azt jelzi, hogy az év harmadik havában ismét csak központi téma volt az egészségügy. Azonban ritkán esett szó a szakpolitikai aspektusairól; inkább a pártpolitikai csatározásokhoz szolgáltatott muníciót.
Nyomtatható verzió 
