2008. április - A koalíció vége

Politikai napirend 2008 áprilisában (14-17. hét)

Az év negyedik havában az SZDSZ – ahogy arra számítani lehetett – döntött a koalícióból való kilépésről. Az áprilisi napirend nagy részét a küszöbön álló szakítás formálta: a kisebbségi kormány jövőjéről és várható politikájáról folyt a diskurzus. A liberálisok és különösen Kóka János pártelnök viselkedését az SZDSZ-en belüli hatalmi harc is befolyásolta, amely ebben a hónapban Fodor Gábor erősödését hozta.

Az áprilisi napirendet leginkább a májusra való felkészülés határozta meg. Már a hónap elején biztosra lehetett venni, hogy az SZDSZ április végi küldöttgyűlése a koalíció felmondásáról fog dönteni, így adódott a kérdés: mi lesz május 1-jétől kezdve? A bizonytalanság számos területre kiterjedt, a kisebbségi kormány működőképességétől kezdve az MSZP és az SZDSZ jövőbeli együttműködésén át az egészségbiztosítási törvény sorsáig. A szocialista párt számára tehát az volt a fő feladat, hogy valamilyen rövid távú jövőképet vázoljon fel mind önmaga, mind a szélesebb közvélemény számára. A szabaddemokratákat a koalíciós szakítás mellett a közelgő tisztújítás foglalkoztatta; a két ügy óhatatlanul összefonódott a közös főszereplő, Kóka János pártelnök személyén keresztül. A Fidesz hagyta, hogy a kormánypártok önmagukkal legyenek elfoglalva: kisebb kivételektől eltekintve nem diktálni, csak értelmezni próbálta a napirendre kerülő ügyeket. Ezúttal az MDF-nek is sikerült hatást gyakorolnia a politika menetére, önálló adójavaslatának köszönhetően. Említést érdemel még, hogy kétszer is sztrájkolt a BKV (04. 07. és 18.), illetve harmadszorra sem szavazta meg az Országgyűlés Sólyom László ombudsman-jelöltjeit (04. 14.). Áprilisban, miként az előző hónapban, kettősség jellemezte a parlamenti pártok szereplését. Egyfelől visszaesett a Fidesz megjelenéseinek száma: az ellenzéki pártnál ebben a ciklusban először szerepelt többet az SZDSZ (2. ábra). Ebben az is közrejátszott, hogy a kisebbik koalíciós párt még a választási kampányok során sem szokott annyiszor bekerülni a hírekbe, mint most. Másfelől viszont a kormánypárti témák aránya negatív rekordot döntött: az ellenzék számára kedvező témák nem kevesebb, mint háromszoros fölényben voltak (1. ábra). Összességében már nyolcadik hónapja sikeresebb az ellenzék a napirend alakításában, általában nem is kicsivel. Ez egyszerre következménye, de oka is a második Gyurcsány-kormány erőtlen kommunikációjának.

Miután Gyurcsány Ferenc az SZDSZ-szel való egyeztetés nélkül menesztette Horváth Ágnest, a liberális párt csak jelentős arcvesztés árán maradhatott volna egy változatlan vezetésű kormányban. A szocialisták többször is kizárták a miniszterelnök-csere lehetőségét, így elkerülhetetlennek tűnt a koalíciós szakítás. Ennek megfelelően az áprilisi napirendet a „Hogyan tovább?” kérdése határozta meg. Az MSZP-nek mind a közvéleményt, mind önmagát meg kellett győznie arról, hogy készen áll a kisebbségi kormányzásra. A parlamenti többség biztosításának kulcsa a liberálisokkal való további, bár nyilván kevésbé strukturált együttműködés. Az erről való egyeztetés már április elején elkezdődött, és az SZDSZ április 27-i döntése ellenére bizonyára májusban is folytatódni fog. Szóba került ezenkívül, hogy bizonyos ügyek mentén az MDF is támogathatja a kormányt. A kabinet működőképességén túl kérdés volt, hogy a koalíció felbomlása milyen hatással lesz a kormány eddigi irányvonalára. Főleg az üzleti világ számára lehetett érdekes, hogy Veres János pénzügyminiszter kijelentette: a konvergenciaprogram célkitűzései változatlanok maradnak (04. 03.). Az egészségbiztosítási törvény jövője kevésbé egyértelmű. Az MSZP szakpolitikusa még arról beszélt, hogy az állami tulajdonú regionális pénztárak rendszere megoldható a jelenlegi szabályozás alapján (04. 02.), ám Kiss Péter alelnök már kilátásba helyezte a törvény korrekcióját (04. 08.). Utóbbit megnehezítheti, hogy az SZDSZ hangsúlyozottan elutasítja a magánbefektetők kizárását eredményező változtatásokat. Közben ismét egy lépéssel közelebb került a megvalósításhoz az egészségbiztosítási rendszerről szóló, újabb népszavazás: a referendum kezdeményezői mintegy félmillió aláírást nyújtottak be az Országos Választási Irodának (04. 10.).

A koalíciós szakítás egyfelől kényszert, másfelől azonban lehetőséget teremtett arra, hogy a pártok új üzeneteket kíséreljenek meg célba juttatni. Gyurcsány Ferenc még évértékelőjében megígérte, hogy a ciklus hátralevő részében a kormányzás nyugodtabb szakasza következik. Az SZDSZ-szel való konfliktus révén azt is sugallhatta a miniszterelnök, hogy a szocialista párt szíve szerint már korábban is másként politizált volna. Értelmezése szerint a feszültség azért alakult ki, mert az SZDSZ radikálisabb reformokat tartott szükségesnek, ám ezt az MSZP az ország tűrőképességére való tekintettel nem támogathatta. Tehát: a szocialista párt kétfrontos harcot vív a liberális fundamentalizmussal és a szociális populizmussal szemben (04. 07.). Az SZDSZ nemcsak elfogadta, de maga is erősítette ezt a megkülönböztetést. Kóka János keményen támadta a kormányt és személy szerint Gyurcsány Ferencet a reformok lassulása, a „reformstop” miatt, az MSZP-re hárítva a felelősséget a jelenlegi helyzetért. A liberális pártelnök a koalícióból való kilépés élharcosa lett. Ebben szerepet játszhatott, hogy az SZDSZ önálló arculatát próbálta formálni, de megnyilvánulásait nem lehet függetleníteni a párt közelgő tisztújításától. Elvi alapú ütközőpont volt még az adórendszer átalakítása. Gyurcsány Ferenc a témáról szólva kijelentette, hogy elutasítja a szociális-jóléti kiadások visszafogását, amire pedig szükség lenne az adócsökkentéshez (04. 12.), Kóka János viszont a közteherviselés reformjától tette függővé a kormány támogatását (04. 19.). A Fidesz a koalíciós szakítást is a kabinet alkalmatlanságának bizonyítékaként igyekezett beállítani. A médiában megjelenő hírekre reagálva kiemelték, hogy valójában nem politikai ellentétekről folyik a vita a koalíciós partnerek között, hanem „a koncon marakodnak” (04. 01.). További üzenetük volt, hogy a növekvő bizonytalanság miatt a piac is előrehozott választásokat akar (04. 04.).

A szabaddemokraták számára április fő kérdése a koalíció jövője volt. Több helyi szervezet mellett a párt Országos Tanácsa is a kilépést javasolta (04. 05.). Felmerült ugyan néhány delegált részéről, hogy a szakítás csak szeptember elején lépjen hatályba (04. 25.), ám az SZDSZ rendkívüli küldöttgyűlése nagy többséggel az azonnali kilépés mellett döntött (04. 27.). Az MSZP-hez fűződő viszonyon túl, azzal esetenként összefonódva, a belső hatalmi harcok is napirenden tartották a liberális pártot. Kóka János markáns reform- és szakításpárti retorikája vélhetően belső közönségnek is szólt – a pártelnök nemcsak az SZDSZ-t, hanem önmagát is meg akarta különböztetni a riválisoktól. Fodor Gábor ezzel szemben több ízben azt nyilatkozta, hogy szükség van egy megújult koalícióra (04. 23., 27.). A megosztottságot elkerülendő felmerült, hogy a két politikus helyett Szent-Iványi István legyen a párt elnöke. Fodor Gábor erősödésétől tartva Kóka János egyes hívei felvetették Kuncze Gábor visszatérését – az ügyben aláírásgyűjtés is indult (04. 17.). Az elképzelés szerint, amelyet maga Kóka János is támogatott, utóbbi maradt volna az SZDSZ frakcióvezetője. Maga Kuncze Gábor azonban nem mutatott hajlandóságot arra, hogy ismét aktív szerepet vállaljon az SZDSZ vezetésében, így végeredményben a felvetés inkább ártott, mint használt Kóka Jánosnak. Fodor Gábor kijelentette, hogy bárkivel hajlandó megküzdeni a pártelnökségért (04. 18.), és cáfolta azokat a sajtóban felröppent híreszteléseket, hogy esetleg új párt alapításán gondolkodna. Elsőszámú céljának az SZDSZ megerősítését nevezte, amelyhez szerinte elkerülhetetlen a párt megújulása (04. 22.). Mindent egybevetve, az áprilisi események következtében Fodor Gábor gyaníthatóan közelebb került a pártelnökséghez, mint volt március végén.

A média napirendjén megjelenő kormánypárti politikusok többnyire a koalíciós válság és az SZDSZ belső konfliktusai kapcsán kerültek a hírekbe (3. ábra).

Figyelemre méltó Kóka János aktivitása, aki mindkét ügyben kulcsszerepet játszott. Kiemelkedően szerepelt Dávid Ibolya: az MDF elnöke mutatta be a konzervatív párt Nemzeti Adószabadság Programját (04. 15.), amelyről ötpárti egyeztetést is tartottak (04. 17.). Növeli az MDF súlyát, hogy kisebbségi kormányzás esetén akár az is előfordulhat, hogy néha a konzervatív frakció biztosítja Gyurcsány Ferenc számára parlamenti többséget. A Fidesz áprilisban nem érezte szükségét annak, hogy komolyabban támadja a baloldalt – ezt mutatja egyebek mellett Orbán Viktor visszafogottsága (4. ábra) –, de egy kisebb frontot mégis nyitott.

Egy kormányhatározat apropóján Kósa Lajos azzal vádolta a kabinetet, hogy az ellenzék lehallgatására készül (04. 17.). Ezt Szilvásy György cáfolta, ám Kósa Lajos és Demeter Ervin még egy ideig napirenden tartották a kérdést, valószínűleg azért, hogy újabb bizonyítékát szolgáltassák a kormány vélt gátlástalanságának. Sólyom László ugyancsak felkerült a listára: az elnök harmadszorra is megbukott ombudsman-jelöltjei mellett amiatt szerepelt a napirenden, hogy a kormányválságra való tekintettel helyzetértékelő konzultációt folytatott a parlamenti pártok vezetőivel (04. 09., 11. és 14).