2008. január - Vihar előtti csend

Az új év egyelőre nem hozott új ügyeket, így januárban alacsony intenzitású, pozíciós küzdelem folyt a pártok között, elsősorban a népszavazáshoz kapcsolódóan. Az MSZP és az SZDSZ megfogalmazta kampánystratégiáját - pontosabban azt, amit ebből nyilvánosságra hozott -, a Fidesz pedig taktikai húzásokkal próbált még kedvezőbb starthelyzetet kiharcolni magának. Nagyobb figyelmet kapott ezenkívül a kormányzati negyed projektjének bukása, amely idővel még okozhat kellemetlen perceket a koalíciónak.

2008 első hava sem új ügyeket, sem különösebb izgalmakat nem hozott a magyar politikában. A pártok – részben a téli szünetből fakadóan – kerülték a frontális támadásokat, és inkább jövőbeli lépéseiket készítették elő. Központi témává vált a népszavazási kampány: a küzdő felek ismertették terveiket, miközben folytatódott az értelmezési csata a referendum tényleges tartalmáról és az „igen” szavazatok valószínűsíthető győzelmének üzenetéről. Az MSZP ezzel párhuzamosan felismerte, hogy a népszavazáshoz kapcsolódóan végre belekezdhet a reformok régóta halogatott magyarázatába. Januárban leállt a kormányzati negyed projektje – a kényszerű döntés most kellemetlen, később viszont kifejezetten káros lehet a baloldal számára. Ehhez hasonlóan most csak említésre méltó, a későbbi csatározások során azonban hivatkozási alappá válhat, hogy az államháztartás 2007-es hiánya kedvezőbben alakult a tervezettnél. Szó esett még a februárban újra az Országgyűlés elé kerülő egészségbiztosítási törvényről. Ahogy arra számítani lehetett, ismét adódott feszültség – így Karsai József éles kritikája –, azonban az őszi konfliktusok ezúttal elmaradtak, és velük együtt a bizonytalanság is. Mindent egybevetve tetemesre növekedett a kormánypárti és az ellenzéki témák aránya közötti különbség – utóbbi immár több mint kétszeres fölényben van (1. ábra).

 

 

Ez egyszerre következik a kormánypárti témák 2005 áprilisa, tehát majdnem három éve nem tapasztalt alacsony, valamint az ellenzéki témák korábbi értékeihez képest is kiemelkedő arányából. Ugyanakkor az egyes pártok napirenden való megjelenéseinek száma nem tükrözte az imént vázolt aszimmetriát: az MSZP és a Fidesz teljesítményében megmutatkozó különbség már nyolc hónapja elenyésző (2. ábra).

 

 

A pártok népszavazási kampánystratégiáját alapvetően meghatározza, hogy az „igen” szavazatok győzelme biztosnak tűnik. A baloldalnak tehát csak az lehet reális célja, hogy a referendum eredményességét megakadályozza, vagy legalábbis csökkentse a „nem” szavazatok hátrányát. Némileg leegyszerűsítve három csoportra bonthatjuk a dönteni képes választópolgárokat: jobboldali „igen”, baloldali „igen” és baloldali „nem” szavazókra. A felmérések szerint az első két csoportból jelenleg elegendően voksolnának ahhoz, hogy eredményes legyen a népszavazás. A Fidesz az első csoportot – a mozgósítás hagyományos eszköztára mellett – ideológiai, a másodikat materiális érvekkel mobilizálhatja, viszont az utóbbit el is rettentheti, ha túlzottan harcosnak mutatkozik. Ennek megfelelően Tarlós István egyszerre üzente, hogy a referendum kellemetlen helyzetbe hozhatja a kormányt, valamint azt, hogy a szavazás nem Orbán Viktor hatalmáról szól (01. 26.). Az MSZP abban reménykedhet, hogy az első két csoportból többen mégis otthon maradnak. A szocialista párt Juhász Ferencet jelölte ki a kampány koordinátorának (01. 12.), aki az „igen” szavazatok számának csökkentését tűzte ki célul (01. 14.). Ehhez a Fidesz szimpatizánsait a népszavazás súlytalanságáról, a baloldal híveit pedig a reformok szükségszerűségéről kell meggyőzni. Juhász Ferenc - elmondása szerint - indulatmentes, tájékoztató kampánnyal tervezi mindezt (01. 17.), amelynek azonban konkrét elemei még nem jelentek meg a napirenden. Az SZDSZ igyekszik kihasználni a kampány biztosította nyilvánosságot. A liberális párt a fent említett csoportok közül a harmadikra összpontosít: fő mondandója, hogy a népszavazás alkalmával a szocializmusra kell nemet mondani (01. 24.). Mindenesetre behatárolja a pártok lehetőségeit, hogy Sólyom László a korai március 9-ére írta ki a referendumot (01. 23.).

Bár hivatalosan még nem kezdődött el a kampányidőszak, a felek számos januári lépése már a referendumhoz kapcsolódó taktikai húzásnak tekinthető. A Fidesz e havi leghangsúlyosabb üzenete az volt, hogy a kormány közpénzből kampányol: emiatt tiltakozott Nyitrai Zsolt több ízben (01. 16., 18. és 25), valamint Balsai István (01. 24). E vádnak – túl azon, hogy tovább ront a kabinet megítélésén –, két hozadéka lehet az ellenzéki párt számára. Egyrészt azt a látszatot keltheti, hogy a baloldal számára igenis fontos a népszavazás – márpedig a jobboldali szavazókat éppen ezzel lehet részvételre sarkallni. Másrészt akárhogyan is alakuljon a referendum, változtat a végeredmény értelmezésén, ha az ellenfél 'tisztességtelen' eszközökkel élt. Hasonlóképpen magyarázható, hogy a Fidesz miért kezdeményezett megerősítő népszavazást az egészségbiztosítási törvény kapcsán (01. 17.). Elvileg, ha az Országgyűlés megszavazza a kezdeményezést, akkor március 9-én az addigra ismét elfogadott törvény sorsáról is dönthetnének az állampolgárok. Mivel kizárt, hogy ebbe a kormánytöbbség beleegyezzen, az ellenzék megint hivatkozhat majd arra, hogy a kabinet fél a referendumoktól, tehát az „igen” szavazattal ténylegesen ártani lehet Gyurcsány Ferencnek. Az SZDSZ közben több oldalról is támadni próbálta a Fideszt. Gusztos Péter például arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellenzéki párt – hivatalos álláspontjával szemben – önkormányzati szinten gyakran pártolja a magántőke bevonását az egészségügybe (01. 12.). Horváth Ágnes pedig kijelentette, hogy az „igen” szavazatok győzelme nyomán kieső vizitdíjat nem lenne miből pótolni, így a háziorvosok rendkívül nehéz helyzetbe kerülnének (01. 15.). Ilyen érvekkel a „nemek” száma aligha növelhető, de néhány, az „igen” felé hajló szavazót esetleg el lehet bizonytalanítani. Az SZDSZ számára az igazi kihívást az jelenti, hogy az üzeneteit napirenden tartsa.

Az elmúlt hónapokban már többször írtuk, hogy Gyurcsány Ferenc korábbi önmagához képest keveset szerepel. 2008 januárjában a miniszterelnök beállította eddigi negatív rekordját: átlagosan heti egynél kevesebbszer került a vezető hírekbe (4. ábra).

 

 

Legutóbb 2005 augusztusában fordult ez elő vele; azonban míg akkor kivételesnek számított ez a teljesítmény, most illeszkedik az utóbbi idők trendjéhez. Várható, hogy februárban – a parlamenti évadnyitó, az évértékelés és a népszavazási kampány miatt – többet szerepel majd, de ettől még tény, hogy Gyurcsány Ferenc a balatonőszödi beszéd kiszivárgása óta kevésbé dominálja a napirendet, mint első ciklusában. Tekintve, hogy a kormányfő korábban éppen kommunikációs képességeivel tűnt ki, háttérbe húzódása (szorulása) komoly érvágás a baloldal számára. Érdekesség, hogy januárban Orbán Viktor is mellőzte a nyilvánosságot: az ellenzék vezére egyáltalán nem jelent meg a napirenden, amire ugyancsak régen volt példa. Az év első hava tehát nem a pártelnökökről szólt – ez is mutatja, hogy a pártok a téli szünetet felkészülési időszaknak szánták, amelyet legfeljebb alacsony intenzitású küzdelmek fűszereztek. A média napirendjére több ügy kapcsán kerültek politikusok: ilyen volt természetesen a népszavazás (pl. Juhász Ferenc), az egészségbiztosítási törvény (pl. Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa), a kormányzati negyed projektjének leállítása (pl. Budai Bernadett), valamint a vártnál kedvezőbb 2007-es államháztartási hiány (Veres János) (3. ábra). Ugyanakkor egyik ügyről sem mondható el, hogy alapjaiban határozta volna meg az év eleji napirendet – nem véletlen, hogy egyik politikus sem szerepelt kiemelkedően sokat.